fbpx

#45. Dr. Aczél Petra: „Kontrollvágy helyett éljünk tanulásvággyal”

Dr. Aczél Petra elképesztően széles tudásával és látókörével a jövőt, illetve a jövőbeli változások kezeléséhez szükséges képességeket kutatja. 208-nál is több magyar és angol nyelvű publikációja jelent már meg. Többek között az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Bizottságának alelnöke, hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres meghívott előadója, a Társadalmi Jövőképesség Index kidolgozója. Az adásban együtt gondolkodtunk arról, vajon mit hoz a jövő és hogyan készülhetünk fel rá eredményesen.
Karizma Podcast
Karizma Podcast
#45. Dr. Aczél Petra: „Kontrollvágy helyett éljünk tanulásvággyal”
/

Hallgathatod a kedvenc podcast lejátszódon is

„A változások kezelésének a legfontosabb készsége a hála.” – osztja meg Dr. Aczél Petra a nem mindennapi gondolatot a Karima Podcast hallgatóival. A változás ugyanis bármelyik pillanatban bekövetkezhet az életünkben. Vajon az a jó megoldás, ha mindenre megpróbálunk görcsösen felkészülni? Nem inkább magunkat kellene fejlesztenünk, hogy készek legyünk elfogadni az új helyzeteket? Melyek azok a képességek, amikre érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni? Miként reagáljunk akkor, ha már bekövetkezett a fordulat? Többek között ezekre a kérdésekre vonatkozó gondolatait és gyakorlati tapasztalatait osztotta meg Dr. Aczél Petra ebben az epizódban. 

 

A vendégről

 

Dr. Aczél Petra

Dr. Aczél Petra az elmúlt évtizedekben a Budapesti Corvinus Egyetem mellett, oktatója volt többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek és a University of Richmondnak. Kutatási területe a retorika, az újmédia és a jövőképességek. A rendszerváltozás után az első retorikai doktori fokozat és habilitáció e témában az övé. Ezeken a területeken több mint 208 magyar és angol nyelvű publikációja jelent meg. Többek között az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Bizottságának alelnöke, öt nemzetközi és hazai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres meghívott előadója, a Társadalmi Jövőképesség Index kidolgozója. Tudománykommunikátorként is aktív, rendszeresen nyilatkozik a médiában. A vállalati világ számára is tart előadásokat, szerepléseiből néhány online is megtekinthető.

Szenvedélyes tanár, előadó és boldog édesanya. A Karizma. c. könyv egyik szereplője. 

 

Mit tudhatsz meg a Karizma Podcast adásából?

 

  • Mi szükséges ahhoz, hogy lássuk a jövőt? 
  • Milyen mértékig jósolható meg egyáltalán a jövő?
  • Hogyan készüljünk hatékonyan a változásokra?
  • Vajon az emberi természet tud ehhez a gyorsan fejlődő környezethez adaptálódni?
  • Milyen készségeket érdemes fejlesztenünk, hogy a jövőben is helyt tudjunk állni? 
  • Melyikre lesz nagyobb szükségünk: a hard skillekre vagy a soft skillekre?
  • Mi a jobb: ha információra vagy az intuícióra alapul valakinek a jövőfelfogása?
  • Mennyire tanulható a realisztikus optimizmus?
  • Hogyan lehet fejleszteni a kritikai gondolkodást?
  • Hogyan befolyásolja a freelancerség, az otthoni munkavégzés a jövőt? 
  • Milyen hatással van a világjárvány erre a folyamatra?
  • Miként lehet lehet hatékonyan otthonról dolgozni?
  • Mi az a Társadalmi Jövőképesség Index?
  • Hogyan lehet online jó előadást tartani?
  • Mit tanított az embereknek az online meeting világa?
  • Mi az, ami Dr. Aczél Petrát motiválja?
  • Mi az a kommunikációs trükk, amit megosztott a Karizma Podcast hallgatóival?
  • Mit csinálna másképp, ha újrakezdené a karrierjét?
  • Minek köszönheti Dr. Aczél Petra a sikereit?
  • Mi lenne a TED előadásának üzenete? 

 

További linkek

 

  • Az adásban említett, Adam Grant: Give and take c. könyve
  • Hallgasd meg a beszélgetés során említett  24. Karizma Podcast adást, amelyben arról az 5+1 könyvről mesélek, ami megváltoztatta az életem!  
  • A társadalmi jövőképesség indexről ITT találhatsz bővebb információkat.
  • A Happy Planet Indexről (Boldog Bolygó Index) ITT tudsz részletesebben olvasni.
  • Ha szeretnél még tanulni dr. Aczél Petrától karizmáról, lámpalázkezelésről és előadói stratégiákról, akkor olvasd el a Karizma c. könyvet!
  • Csatlakozz a Karizma Podcast facebook csoportjához!

 

 

Hallottál már a VOIZ-ról, a magyar hangoskönyv-applikációról?

Ha tetszenek a Karizma Podcast adásai, támogathatsz minket azzal, hogy a VOIZ hangoskönyv appon belül hallgatod az epizódokat.

Ráadásul a Karizma kuponnal 30 napig 90%-os kedvezményyel, mindössze 599 ft-ért próbálhatod ki a VOIZ-t, amelyben közel 1300 hangoskönyvet hallgathatsz meg korlátlanul.