fbpx

Szeretnél hatni az emberekre?

Ismerd meg a 12+1 legkarizmatikusabb magyar előadó eddig sehol meg nem osztott kommunikációs titkait és módszereit!

A
főszerkesztőjének ajánlásával
Ha csak két szót kapnék e könyv jellemzésére, ezt írnám: maximális műgond. Ha többet: a könyvnek talán egyetlen négyzetcentimétere sincs, amely nélkülözné a tördelési, illusztrátori, nyomdászi mesterség rendkívül igényes kontrollját, amelyen ne sütne át ismert előadók lelkes közlésvágya, legfőképpen pedig a könyvet szerzőként jegyző karizmatréner Bolya Imre szenvedélyessége.
Cserhalmi Imre
újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár

Miről szól ez a könyv?

Ha előfordult már veled, hogy:

  • Előadás közben a közönség nem rád figyelt, hanem a mobiljaikkal játszottak
  • Egy megbeszélés során alulmaradtál egy munkatársaddal vagy a főnököddel szemben
  • Egy tárgyalási helyzetben nem tudtad érvényesíteni az álláspontodat
  • Nem tudtad kiharcolni azt az árat a piacon, amit szerettél volna
  • El akartál kápráztatni egy társaságot a történeteddel, de nem sikerült
  • Kiposztoltál egy saját videót a közösségi médiában, de a várva várt siker elmaradt

Akkor valamit rosszul csináltál… Mégpedig azt, hogy nem használtad a benned rejlő karizmát!

Ebből a könyvből megismerheted 12+1 karizmatikus előadó féltve őrzött titkait és stratégiáit, hogy végre kihasználd a karizmádat!

FONTOS!

Ebben a könyvben nem amerikai sikerguruk és motivációs előadók gyakran ismételt mondásait olvashatod, hanem ismert és népszerű karizmatikus magyar előadók bevált stratégiáit és eszközeit ismerheted meg!

Kiktől tanulhatsz a könyvben?

Pál Feri

A mentálhigiénés előadó

Al Ghaoui Hesna

újságíró

Hajnóczy Soma

A mágikus showman

Kósa L. Adolf

A legkarizmatikusabb hálózatépítő

Szily Nóra

Az inspiráló együttgondolkodó

Böjte Csaba

A szavakkal gyógyító szerzetes

Dr. Aczél Petra

A retorika nagyasszonya

Vecsei H. Miklós

A pillanatban élő színész

Magyarósi Csaba

A gátakat leromboló vlogger

Kovács András Péter

A megbékélt standupos

Lukoviczki Réka

A sebezhető robotlány

Bedő Imre

Az uralt erő példaképe

Benkő Vilmos

Az üzleti retorika úttörője

A Karizma egy olyan egyedülálló önfejlesztő könyv, amely összefoglalja a 12+1 legkarizmatikusabb magyar előadó inspiráló történeteit, előadói stratégiáit, leszűri a tanulságokat és gyakorlati tanácsokat ad a karizmád fejlesztéséhez.

Vélemények

testimonial_csikos_Tamas
Lehet-e fejleszteni a karizmát egy könyvből? Őszintén szólva szkeptikus voltam. Végigolvasva a könyvet meggyőződtem arról, hogy lehet. Nekem segített. Ajánlom.

Csikós Tamás, coach

Legacy

testimonial_Fazekas_Livia
Egyszerűen nem tudtam letenni. Minden fejezete egy új kaland! Inspiráló, sallangmentes és remek a felépítése.

Fazekas Lívia, esküvői designer

Lili Dekor

testimonial_Nyari_Fruzsina

Végig fent tartotta az érdeklődésemet a könyv. Leginkább az fogott meg, hogy bepillanthattam abba a különleges útba, amit a könyv szereplői végigjártak.

Nyári Fruzsina, értékesítési vezető

Adaptive Media

testimonial_Galambos_Marton
Imre interjúit és kapcsolódó személyes történeteit bárhogy érdemes olvasni: egyszerre, részletekben, sorrendben és összevissza. Leginkább mégis a lassú olvasást javaslom, mert ahol épp nekünk szólnak a tanácsok – mindenkinek máshol -, ott jó megállni és beszélgetni magunkkal az olvasottakról.

Galambos Márton, főszerkesztő

Forbes

testimonial_kiss-annamaria
Hihetetlen élmény volt e könyv szereplőinek életébe betekintést nyerni. Ez az a könyv, amelyet biztosan többször fogok elolvasni! Őszinte szívvel ajánlom bárkinek, aki fontosnak tartja a folyamatos fejlődést és tanulást.

Kiss Annamária, személyi edző, gyógytornász

Oxygen Wellness

testimonial_csermely_akos
Ez a könyv jó időben, jól kiválasztott, kiváló karizmatikus emberekkel készült. Többségük már járt, előadott nálunk, és mindig a győztesek közé tartoztak. Tanuljunk a példájukból és vigyázzunk a rólunk kialakult képre, a karizmánkra!

Csermely Ákos, konferencia szervező

Média Hungária Konferencia Iroda

Ahol már olvashattál a könyvről

A szerzőről

Üdvözöllek!

A nevem Bolya Imre. 2010-ben kezdtem el foglalkozni a nyilvános beszéd rejtelmeivel, ma már karizmatikus előadástechnikát oktatok csoportosan és egyénre szabva is.

A Karizmatikus Előadó Tréningemen ezernél is többen váltak már magabiztos előadóvá. Beszéd coachként TEDx-beszédekre, fontos előadásokra és online szereplésekre készítek fel embereket.

Szenvedélyem a tanulás és a folyamatos fejlődés. Amikor tanulok, akkor igyekszem a legjobbaktól tanulni. Ez a vezérelv hívta életre ezt a könyvet is. 

Kívánom, hogy inspiráljanak Téged is a szereplők történetei és gondolatai legalább annyira, mint amekkora élmény volt számomra a velük való beszélgetés és a könyv megírása!

Bolya Imre
inspirációs előadó, karizmatréner

Szívesen beleolvasnál a könyvbe?

Ajándéknak is tökéletes

  • kemény táblás kötés, hogy évek múlva is forgathasd
  • különlegesen szép védőborító, hogy mindenki észrevegye az új könyved
  • piros könyvjelzőszalag, hogy mindig tudd, épp hol tartasz

A könyv mellé most ajándék bónuszokat is kapsz

VIDEO

Beszélgetés Pál Ferivel, Hesnával és Benkő Vilmossal a karizmáról

VIDEO

Magyarósi Csaba youtuber exkluzív videója a karizmáról

VIDEO

Kovács András Péter standup előadása a karizmáról

VIDEO

Beszélgetés Kósa L. Adolffal, Szily Nórával és Bedő Imrével a karizmáról

FACEBOOK

Karizma Könyvklub exkluzív Facebook-csoport tagság

Rendeld meg a könyvet most ajándék bónuszokkal!

Számlázási adatok

Magyarország

Magyarország

A rendelésed

Termék Részösszeg
Karizma könyv  × 1 6 990 Ft
Részösszeg 6 990 Ft
Szállítás
Összeg 8 690 Ft (Adótartalom: 694 Ft ÁFA)
Kérd a könyv mellé a hangoskönyvet is (csak 1890 Ft), hogy bárhol bármikor tudd hallgatni a mobilodról vagy a tabletedről korlátlanul! Több mint 13 órányi profi hanganyaghoz juthatsz hozzá, hogy minél többet tanulj a karizmáról és a szereplőkről. A hangoskönyvet ilyen kedvező áron kizárólag itt a könyvvel együtt tudod megrendelni, önmagában 3990 ft-ba kerülne.
  • Biztonságos fizetés bankkártyával (Stripe)

Gyakran feltett kérdések

Igen, a rendszer  s sikeres bankkártyás fizetés után  pár percen belül küldi a számlát e-mailben.

1-2 munkanap, és már olvashatod is a könyvet.

A bónuszokat a könyv megvásárlása után pár percen belül e-mailben kapod meg.
Írj nekünk a hello@karizmakonyv.hu címre, és megírjuk, hogy az adott országba mennyiért tudjuk elküldeni.
Írj nekünk a hello@karizmakonyv.hu címre, és rövid időn belül válaszolunk.

Minden jog fenntartva (C) 2022, Bolya Imre, karizma.hu

Add meg, hova küldhetjük a könyv egy teljes fejezetét!

A gombra kattintással tudomásul veszem az Adatvédelmi Tájékoztatót.