Ahhoz, hogy valakit motiválni tudjunk, minél többet meg kell mernünk mutatni magunkból?
Szerintem igen, a hibáinkból is. Legutóbb Böjte Csaba előtt beszélhettem tizenöt percet, és tulajdonképpen tizenöt percen keresztül a hibáimról meséltem. Mert a saját hiba mindig személyes és abból tanul igazán az ember. Én például sose beszélhetnék hitelesen az okostelefon-függőségről, ha én magam nem lettem volna okostelefon-függő. Baromi fontos dolog, hogy megéljem azt, amiről beszélek.
Mostanában annyira takargatjuk a saját hibáinkat, mert azt hisszük – mert mindenki más is takargatja –, hogy egyedül vagyunk vele. Közben pedig beszélsz egy hibádról, és kiderül, hogy majdnem mindenkinek ugyanaz a hibája, vagy hasonló gondokkal küzd. Megszűnt a kommunikáció a pozitív és negatív tulajdonságokról… pedig vegyük csak a színházat… ha minden szereplő pozitív, az egy unalmas, feszültség és dráma nélküli színház.
Mit gondolsz a lámpalázról?
A lámpaláz egy nagyon egyszerűen elkerülhető dolog. Az ember akkor lámpalázas, ha nem gondolta végig 100%-ban, hogy mit akar mondani és mit akar átadni. A befelé figyelés, hogy mit akarok mondani, lezárja a környezetet. Vagy legalábbis azt a részét, ami miatt izgulnod kéne. Azokat a gondolatokat, hogy hú, most mit gondolnak rólam, hú, most emberek előtt beszélek. Mert tulajdonképpen a beszédnek, ha egy emberrel, ha háromezerrel beszélsz, ugyanolyannak kellene lennie, pont ugyanolyan hangvételűnek.
Mit tehet akkor ellene az ember? Figyeljen befelé, élje át már előre azt, amit át akar adni, és kerüljön flowba?
Igen. Van egy nagyon egyszerű gyakorlat erre. Amikor a diákjaimnak elő kell adniuk egy jelenetet, és látom, hogy nagyon izgulnak, ki szoktam zökkenteni őket. Most csukd be a szemed, és mondd meg, hogy milyen színű a padló. És gondolkoznak. Akkor mondd meg, hogy hány neoncső van a plafonon. Hányan vagyunk itt a teremben? Utána kinyitják a szemüket, és megkérdezem, hogy miközben ezt játszottátok, izgultatok-e? S mondják, hogy nem, teljesen elmúlt. Azért, mert 100%-os koncentrációt fordítottak egy gondolatmenetre, egy témára. Nekem az a tapasztalatom, hogy akkor is sokszor jön az izgulás, a lámpaláz, a dadogás vagy az akadozás, amikor az ember nem jutott el addig, amiről igazán beszélni akar
Ha valaki most bontogatja a szárnyait mint előadó, mi lenne az a három tanács, amit adnál neki?
Minden mondatában higgyen. Higgyen abban, amiről beszél. Szerintem az az első. Aztán tanuljon meg megállni két lábon. Ez egy nagyon nehéz dolog, ezt gyakorolni kell, hogy miközben beszélsz, állj két lábon.