Tinilányok ezrei rajonganak érte, mégis ritkán feltűnősködik. Junior Prima-díjas magyar színész, rendező, író, költő, a Poket könyvautomaták szellemi atyja. 2015-től a Vígszínház társulatának tagja, több film és sorozat szereplője. A kis Nemecseket közel kétszázszor játszotta már el a Pál utcai fiúkban. Még csak huszas évei vége felé jár, de már most a legnagyobb színészek között emlegetik. Az egyik legkülönlegesebb interjúalanyom volt Vecsei H. Miklós. Maximális jelenlét, nyugalmat árasztó hang, közvetlen stílus. A karizmatikus emberek egyik jellemzője, hogy teljes mértékben önmagukat adják. Nem akarnak sem többnek, sem kevesebbnek látszani. Erre Hasi, ahogy a legtöbben becézik kiváló példa. A teljes interjú szövegét a legkarizmatikusabb magyar előadókról szóló Karizma – 12+1 inspiráló előadó, 12+1 tanulható stratégia című könyvben találod, de egy kis ízelítőt itt is olvashatsz most.
Ha azt mondom, karizma, mi jut eszedbe?
Elsőre egy olyan egyéniség jut eszembe, aki érezhetően értéket képvisel. Értéket képviselő egyéniség. Egy kő. Valami állandó.
Neked mit jelent a mai világban értéket képviselni?
Egy humánus központú gondolkodásmódot meg életvitelt jelent. Én hívő ember vagyok, de ezt félretéve is azt gondolom, hogy mi együtt többet érünk, mint egyedül. Egy értékalapú gondolkodó a saját életét a „mi”-ben meg az „együtt”-ben találja meg. A másikra figyelve él. Az ipari forradalom óta a piaci rés az, amit minden vállalkozás keres. Sok olyan business van a piaci résben, amiből az ember nagyon sok pénzt kereshet, mégsem érzi, hogy bármi változott volna általa. Érdemes lenne behozni a kultúrába, akár csak a gondolkodás kultúrájába az értékrés fogalmát. Tehát piaci rés helyett értékrést keresni.
Te személyesen miben találod meg az értékrést?
Színészként könnyű, mert a jó színház önmagában egy értékrést keres. Azért szeretem nagyon a színházat, mert nem kell azon gondolkodjak, hogy megérinti-e majd az embert a hatás vagy az érzelem, mert azt hiszem, hogy ez egy állandó dolog. Én és az alkotói közösségem feldobunk olyan társadalmi problémákat, mint például az okostelefon-függőség. És számunkra az jelenti az értékrést vagy az értékrés alapú gondolkodást, hogy feltesszük a kérdést, hogyan tehetnénk ez ellen?
Mikor kezdtél színdarabokban szerepelni?
Tizenhat-tizenhét éves lehettem, mikor a Pesti Színházban ment Az ünnep című előadás, egy dán film színpadi adaptációja. Eszenyi Enikő – a mostani igazgatónőm – rendezte, és Hegedűs D. Géza és Kamarás Iván voltak a főszereplők – azok, akikkel most együtt próbálok abban a színházban, ahol ez történt velem körülbelül tíz éve.
“Akkor ott megéreztem, hogy a színházban minden adott, amit én keresek. Mert maga a színház is érezhetően egy szakrális tér, mint a templom.”
És az ember tulajdonképpen minden percben valami nagyon mély dolgot ad magából és kap a kollégáktól. Így a színházat választottam. Az egyetem nagyon-nagyon nehéz, a katonasághoz hasonló, mert ott semmi játék nincsen. Ha kibírod azt az öt évet, akkor rád köszönthetnek a jó idők. Ez a csoda általában azzal történik meg, akinél a színház iránti érdeklődés hivatássá alakul az évek alatt. Nekem abszolút hivatásom a színház és minden szabadidőmben színházzal foglalkozom.
A TEDx-szel indult be a motivációs előadói pályád, ha lehet ezt így nevezni, vagy már előtte is voltak előadásaid a színházon kívül?
Egy színiiskolában tanítok öt éve, és az óráim tulajdonképpen tudatos jelenlét órák, tehát „hogy éljünk a pillanatban”-órák. Külön nem jártam motivációs beszédeket tartani, de majdnem minden hétvégén tartottam tizenöt-húsz-harminc gyereknek órát ebből – ezek tulajdonképpen monológok voltak mindig.
Hogyan készülsz egy ilyen motivációs előadásra?
Amikor motivációs beszédeket nézek, azt látom, hogy egy homogén közösségbe érkezik egy ember, egy fél Superman, és egy teljesen más hangszínnel, mint amiben addig voltak ott az emberek, megmondja a tutit… A tutit megmondó motivációs előadásokat azért sem szeretem, mert azt érzem, hogy csak egynapos hatásuk van. Az előadásokból – legalábbis azokból, amiket én láttam –, kimarad egy nagyon fontos hatáselem: hogy ne a szöveg szintjén legyünk, hanem a szöveg egy katarzison keresztül adódjon át. És azt hiszem, hogy ez a hatás egy beszéd esetében a személyesség. Nekem a TEDx-es előadásomban azért szerepelt a pisztoly, mert tudtam, hogy, na, arra emlékezni fogtok, mert az egy hatás. De a szövegekre már nem feltétlen.
“Azt hiszem, ha van stratégiám, akkor az a személyesség. Hogy tényleg nagyon mélyről, magamból adok, a saját eseteimből és a velem megtörtént dolgokból táplálkozok.”
Ahhoz, hogy valakit motiválni tudjunk, minél többet meg kell mernünk mutatni magunkból?
Szerintem igen, a hibáinkból is. Legutóbb Böjte Csaba előtt beszélhettem tizenöt percet, és tulajdonképpen tizenöt percen keresztül a hibáimról meséltem. Mert a saját hiba mindig személyes és abból tanul igazán az ember. Én például sose beszélhetnék hitelesen az okostelefon-függőségről, ha én magam nem lettem volna okostelefon-függő. Baromi fontos dolog, hogy megéljem azt, amiről beszélek.
Mostanában annyira takargatjuk a saját hibáinkat, mert azt hisszük – mert mindenki más is takargatja –, hogy egyedül vagyunk vele. Közben pedig beszélsz egy hibádról, és kiderül, hogy majdnem mindenkinek ugyanaz a hibája, vagy hasonló gondokkal küzd. Megszűnt a kommunikáció a pozitív és negatív tulajdonságokról… pedig vegyük csak a színházat… ha minden szereplő pozitív, az egy unalmas, feszültség és dráma nélküli színház.
Mit gondolsz a lámpalázról?
A lámpaláz egy nagyon egyszerűen elkerülhető dolog. Az ember akkor lámpalázas, ha nem gondolta végig 100%-ban, hogy mit akar mondani és mit akar átadni. A befelé figyelés, hogy mit akarok mondani, lezárja a környezetet. Vagy legalábbis azt a részét, ami miatt izgulnod kéne. Azokat a gondolatokat, hogy hú, most mit gondolnak rólam, hú, most emberek előtt beszélek. Mert tulajdonképpen a beszédnek, ha egy emberrel, ha háromezerrel beszélsz, ugyanolyannak kellene lennie, pont ugyanolyan hangvételűnek.
Mit tehet akkor ellene az ember? Figyeljen befelé, élje át már előre azt, amit át akar adni, és kerüljön flowba?
Igen. Van egy nagyon egyszerű gyakorlat erre. Amikor a diákjaimnak elő kell adniuk egy jelenetet, és látom, hogy nagyon izgulnak, ki szoktam zökkenteni őket. Most csukd be a szemed, és mondd meg, hogy milyen színű a padló. És gondolkoznak. Akkor mondd meg, hogy hány neoncső van a plafonon. Hányan vagyunk itt a teremben? Utána kinyitják a szemüket, és megkérdezem, hogy miközben ezt játszottátok, izgultatok-e? S mondják, hogy nem, teljesen elmúlt. Azért, mert 100%-os koncentrációt fordítottak egy gondolatmenetre, egy témára. Nekem az a tapasztalatom, hogy akkor is sokszor jön az izgulás, a lámpaláz, a dadogás vagy az akadozás, amikor az ember nem jutott el addig, amiről igazán beszélni akar
Ha valaki most bontogatja a szárnyait mint előadó, mi lenne az a három tanács, amit adnál neki?
Minden mondatában higgyen. Higgyen abban, amiről beszél. Szerintem az az első. Aztán tanuljon meg megállni két lábon. Ez egy nagyon nehéz dolog, ezt gyakorolni kell, hogy miközben beszélsz, állj két lábon.
Van egy tízperces monológom A félkegyelmű című darabban, három oldalas monológ és hosszú hónapokig gyakoroltam, mire el tudtam mondani két lábon. A harmadik a személyesség. Tehát hogy ne beszélj olyan dologról, amit nem éltél meg!
Miklós, Te miért csinálod? Mi a legfőbb hajtóerőd legbelül? Hogy előadsz, hogy szerepelsz? Mi az igazi miérted?
Igazából én nem is előadok, hanem iszonyatosan keresek. Tele vagyok kérdésekkel. Az egész életem bizonytalan. És tulajdonképpen engedem, hogy erre rálássanak. Erről van szó. Ha engem olyan dologra hívnak szerepelni, amiben az én lelkem és gondolatvilágom nem érintett, és nem is tud az lenni vagy azzá válni, akkor teljesen egyértelműen mondok nemet – nem nagyképűségből: egyszerűen nekem más a feladatom.
Milyen álmaid vannak előadóként? Valami különleges helyszín, óriási közönség, különleges téma?
Egy van, egy téma, amit szeretnék megcsinálni. Arról szeretnék most írni vagy csinálni egy videót talán, hogy bajban vagyunk. A politika olyan súlyosan helyezi halmazokba az embereket, hogyha azt mondom ma Magyarországon, hogy cigány, akkor mindenki egymillió emberre gondol. És annak egy átlagos viselkedési módjára. Amíg a hajléktalanságra úgy gondolunk, mint ezerötszáz piszkos emberre Budapest utcáin, és nem mint ezerötszáz sorsra, addig ugyanaz fog megtörténni, mint minden nap, amikor elsétálunk mellettük a Nyugati pályaudvaron ötszázezren, és van olyan nap, hogy senki nem hajol le. Ott fekszik egy hetvenéves ember, és senki nem hajol le. Én se. Mert valahogy így alakult. De közben ez ijesztően nonszensz.
Voltam egy jótékonysági borárverésen, amit Kozma Imre atya konferált, és arról beszélt, hogy minden döntésünket az agy hozza meg, ezért egyre inkább embertelen döntéseket hozunk, de szerencsénkre mindig ott lesz a szív bizonyossága. Ez olyan szép kifejezés: a szív bizonyossága.
“Bármit is mondjunk a szánkkal, a szívünk tudni fogja, hogy mi az igazság.”
Hogyha az egész világ Téged hallgatna – mondjuk – öt percig, mit mondanál?
Valószínűleg arról próbálnék meg beszélni, hogy minden vita abból ered, hogy két ember igazsága ütközik. És mennyire nincs bennünk meg az a képesség vagy gondolat, hogy rájöjjünk arra, hogy ő is azt hiszi, hogy igaza van meg én is azt hiszem, hogy igazam van, és ez a kettő nem találkozik. Tulajdonképpen az egész világ abból áll, hogy nevetünk a másikon, szidjuk a másikat, és folyton ütközik két oldal, általában a beszéd szintjén, miközben vannak olyan csendes szentek, szociális munkások, orvosok, tanárok, Böjte Csabák, akik a világot igazán formálják. Valahogy ezt próbálnám meg okosan körülírni úgy, hogy talán hasson is valahogy…
Üdvözöllek!
A nevem Bolya Imre, a Karizma c. könyv szerzője és a Karizmatikus Előadó Tréningek alapítója és vezető trénere vagyok. Azt vallom, hogy senki sem születik karizmatikus előadónak, de megfelelő gyakorlással Te is azzá válhatsz.
Ebben a fejlődésben támogatlak a képzéseimmel, a cikkeimmel és a könyvemmel. Hiszem azt, hogy ha tanulunk valamit, akkor tanuljunk a legjobbaktól, ne érjük be kevesebbel. Ezért szerepelnek a Karizmában a leginspirálóbb magyar előadók eddig sehol fel nem fedett előadói stratégiái.
Inspiráló olvasást kívánok a könyvhöz!
Copyright © 2021, karizma.hu
