Az előadás számára intenzív jelenlét, feloldódás, flow élmény. A hallgatóságához különleges módon kapcsolódik, amivel eléri, hogy a közönségben ülők szíve egyszerre dobbanjon, és e kiterjesztett aura alatt együtt rezegjen minden jelenlévő. Saját bevallása szerint egy introvertált exhibicionista, aki jól érzi magát a színpadon nagy közönség előtt, de épp olyan fontos számára, hogy megélhesse a nagy csendet. Szily Nóra óriási energiákat mozgat meg a színpadon, és legalább ilyen energikus a magánéletében. Amikor éppen nem két gyönyörű kutyusával tölti az idejét, járja az országot, hogy ne csak gondolkodásra ösztönző kérdéseit, de saját válaszait is megoszthassa a hallgatóságával. A teljes interjú szövegét a legkarizmatikusabb előadókról szóló Karizma – 12+1 inspiráló előadó, 12+1 tanulható stratégia című könyvben találod, de egy kis ízelítőt itt is olvashatsz most.
Ön szerint mi a karizma?
Sugárzás, a személyiség ragyogása, ami nehezen megfogható, de hatást gyakorolt másokra. Egy intenzív kapcsolódási képesség. Amikor egy karizmatikus előadó kiáll a közönsége elé, kicsit olyan, mintha közös aurája születne a hallgatósággal.
Láttam Önt már előadni, és tényleg éreztem ezt a fajta közös aurát. Hogyan hozza ezt létre?
Amit én ebbe beleteszek, az a 100%-os jelenlétem. Feloldódom a térben. Nagyon intenzív jelenlétet érzek. Az energiaszintemen, az adrenalinszintemen érzem, ahogy buzog. Flow-t érzek, és időtlenné válik az egész. Megvan ennek az íve: az elején puhatolózok, pásztázom kicsit a közönséget a láthatatlan csápjaimmal, figyelem, hogyan veszik a mondataimat: kis humor, kis szelídítés, keresem a szemkontaktust. Nem értek a kvantumfizikához, de azt mondják, minden rezgés. Biztos, hogy ilyenkor valahogy együtt dobognak a szívek, együtt rezegnek a sejtek. Lehet, hogy ezzel túl messzire megyek. Semmiképpen sem ezoterikus dolgokról beszélek, de valamifajta eggyéválás mégis van.
Mióta gyakorolja ezt az együttrezgést? Hány év rutin van ebben?
Most vissza kéne idéznem, hogy mikor hívtak el először előadni. Nem olyan régen, szerintem öt-hat éve. Műsorvezetőként beszéltem sok emberhez, de az egy karmesteri funkció. Vezénylés a feladatok között. Aztán egyszer csak már nemcsak a kérdéseimre voltak kíváncsiak az emberek, hanem valaki kitalálta, hogy meghallgatná a véleményemet is a dolgokról. És akkor kedvem is volt végiggondolni és összerakni valamit.
Nyilván a tanítással kezdődött, de ott meg szakmai tematikát adok elő televíziózásról vagy újságírásról, amiben szintén benne vagyok, de az előadásaim a pszichológia, a sorsom és a televíziós, illetve a tömegkommunikációs tapasztalatom esszenciája. Annyira megérintett ennek az élménye, hogy rákaptam az ízére. Amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy áthangolom a karrieremet, és hogy hogyan is nézzen ki a szakmai tortám, akkor az előadások az újságírás rovására már nagyobb tortaszeletet kaptak.
Hogy határozná meg, kicsoda most Szily Nóra?
Szily Nóra egy együttgondolkodó. Vagy gondolkodásra inspiráló. Inspiráló szeretnék lenni, arra törekszem. És úgy, hogy ehhez eszközöket is felvillantsak, hogy ha valaki el akar indulni, miként teheti. Az a mázlim, hogy nem vagyok messze az átlagembertől: nem vagyok extrém sportoló, akinek halljuk a teljesítményét, csodáljuk őt, de van köztünk egy távolság.
“Szoktam mondani a közönségemnek: egy vagyok közületek, aki küzd a szerepeivel, aki küzd azzal, hogy elég jó anya legyen, hogy elég jó gyereke legyen az anyjának, hogy elég jó társa legyen a társának, hogy jól csinálja a hivatását.”
Azt gondolom, mindenki ezzel sakkozik, hogy hogyan tud jó lenni ezekben. Nem azt mondom, hogy tökéletes, hanem elég jó, mert fontos dolog, hogy nem mindig maximalizálni kéne a dolgokat, hanem optimalizálni.
Ennyi év után van még lámpaláza, mikor kiáll a közönség elé?
Imádom a lámpalázat! Ha nem lenne lámpalázam, akkor valami mást kéne csinálni. A lámpaláz bennem úgy munkál, olyan szinten képes serkenteni a koncentrációmat, hogy az összpontosításban a maximumot hozom, és ez jót tesz a teljesítményemnek. Tehát nagyon jó, hogy van bennem izgalom. Az első mondatig. Bennem is van rákészülés, szaporább szívverés, nagy levegő, és aztán, amikor az első mondatot elmondom, megérkezem – és attól kezdve flow.
Hogyan készül fel egy előadásra onnan kezdve, hogy felkérik, odáig, hogy a színpadra lép?
Ebben benne van az egész életem, mint felkészülés. Benne van rengeteg olvasás. Rengeteg interjúalany. Amikor megvan a cím, elkezdek bambulni a papír fölött. És akkor elkezdek asszociálni, szavakat írok, hogy mi jut erről eszembe. És adott esetben neveket is, akiket idéznék. Egy történet, amit olvastam valahol, élmények a saját életemből. Van egy csomó slágvort. Majd elkezdek azokkal sakkozni, hogy ívbe rakjam őket.
Az elmúlt évtizedek során mik voltak azok a fejlődési lépések, melyeket megugrott?
Nem én voltam a mesemondó lány, meg a versmondó verseny győztese, meg aki az ünnepségeken szavalt. Semmi ilyen fajta szereplés nem volt. Énekeltem, az más kérdés, de színjátszókörbe se jártam. Az egyetemen azért már feltűnt, hogy jól vizsgázom szóban. Az nagyon jól ment. De aztán a rádióban az első megszólalásom élő adásban katasztrófa volt. Cincogás, remegő hang, világfájdalom. Amikor először beültettek műsorvezetőnek, kijöttem, és azt mondtam, na jó, egy dolog nem lesz belőlem: műsorvezető. Négy vendéggel, azt hittem, meghalok. Huszonnégy éves voltam, és nagy volt az a kabát. Amikor két évvel később a televízióba hívtak, és műsorvezetőnek választottak, sok tréninget csináltunk, de még akkor is remegett kezem-lábam az első két és fél órás élő adásomban. Mély vízben kezdtem. Nyilván ott egy-két év alatt már lett rutinom.
Hogyha valaki most kezd előadni, vagy akár csak egy konferencián szeretne magabiztosabb lenni, akkor mi lenne az a három tanács, amit egy kezdőnek adna? Mire figyeljen?
Aki még szűz, az gyakoroljon! Álljon a tükör elé és ott állva mondja el! Próbálja elképzelni a helyet, ahol elő kell adnia. Egyébként ha azt hiszi, hogy fejben megvan, és elkezdi mondani, rá fog jönni, hogy hol akad el. Én nagyon hiszek a felkészülésnél az írásban az elején. Biztos, hogy nagyon jó, ha van egy dramaturgiája a szövegnek. Ha adatokat kell közölni, ahhoz is lehet valami sztorit találni.
Muszáj hatni. Ez lehet humor vagy egy érdekes történet, vagy akár egy jó idézet, a lényeg, hogy legyen önazonos. A karizmatikussághoz ugyanis biztos, hogy hihetetlen módon hozzátartozik az önazonosság is. Én csak olyan szöveggel állok ki a színpadra, ami én vagyok. Soha nem vállalnék szereplést például egy olyan kampányban, amiben olyan dolgokat kell artikulálnom, ami nem én vagyok.
Amikor Ön meglát valakit a színpadon mint előadót, akkor mi az, amit figyel rajta?
Hogy átjön-e. Nagyon érdekes: vannak gyönyörű nők, műsorvezetők, hibátlan, szép a hangjuk, és mégsem érdekelnek. Ilyenkor nagyon kell figyelni. Máskor meg nézünk valakit, és Úristen, de jó! Pedig lehet, hogy nem is olyan szép. Erre szoktuk mondani a tévében, hogy átjön vagy nem jön át.
Nem szoktam elemezni, bár most már tudatosan nézem egyébként, ki mennyit tud mozogni, ki bújik el a pulpitus mögé, ki az, akit nem zavar a mikrofon, mert szeret azzal gesztikulálni. Azt látom néha, hogy a prezentációk nagyon lekorlátozzák az előadókat. Túl sok mindent írnak ki, mintha nem bíznának magukban. A néző elkezdi olvasni a hosszú sorokat, és nem az előadóra figyel. Túl sok szöveg bizonytalanságról árulkodik.
Ki az, akire Ön felnéz mint előadóra?
Pál Feri lenyűgöz engem, ahogy létezik a színpadon. Böjte Csaba nyugalma egészen más, és mégis mintha átölelné az embert. Olyan, mintha mindenkinek más metronómja lenne. És nem is a pörgéstől, nem a pezsgéstől függ, hogy megérint-e: van, hogy a karizmatikus nyugalom az, ami megölel, van, ahol meg a hevület, ami elvisz. Tehát szerintem nincs instant karizmatikusság recept.
Előadóként milyen álmai vannak? Valahol előadni, valamekkora közönségnek, valamilyen témában? Esetleg előadni az Arénában?
Az nem álmom, hogy az Arénában kiálljak. Sokkal inkább álmom, hogy az elkövetkezendő években minél több helyre elmehessek, és ötven, száz, kétszáz, háromszáz embernek adjak muníciót arra vonatkozóan, miben teheti minőségibbé az életét. Oly sokan botladoznak a köveken, miközben hegycsúcsokat tudunk megmászni. Annyira szeretném, ha az emberek elhinnék, hogy tehetnek azért, hogy jobb legyen nekik. Biztatnám őket. Szóval az álmom az, hogy azzal, amit az elmúlt években összeraktam, fejlesztek és amihez újabb tematikákat dolgozok ki, hadd jöhessek-mehessek, cégekhez, nőkhöz, férfiakhoz, női klubokba inspirálni. A Pezsgő Esték Szily Nórával, ami most Szolnokon ment, és most még egy évadot megy, az mehessen adott esetben máshol is az országban, tehát hogy hadd vigyem a szót.
Ez a legfőbb hajtóereje mélyen legbelül?
Nem annyira, mert ez altruizmus meg nem is. Ebben van azért önzőség. Jó értelemben vett önzőség, mert amikor ott állok, és beszélek, és kapcsolódom, én nagyon sok energiát kapok vissza. Nagyon-nagyon elfáradok, de közben megtelek fénnyel, mert a tekintetek azt jelzik vissza, hogy nem vagyok hiábavaló. Boldoggá tesz, hogy tudom, pár nap múlva megint megyek előadni. Ezek garantáltan adrenalinbonbonok és endorfinbonbonok egyben. Nekem ez hivatás és küldetés. Gondolkodtatni. Hiszem, hogy jó kérdéseket vagy jó gondolatokat tudok megfogalmazni.
“Nem adok olyan válaszokat az embereknek, melyek mindenkinek megoldást nyújtanak, de inspirálhatom őket abban, hogy megkeressék a saját megoldásukat. Hogy jó kérdéseket tegyenek fel önmaguknak.”
Ha holnaptól nem adhatna elő bármilyen oknál fogva, akkor hiányozna?
Hiányozna. Azt nem tudom mennyire, mert azt vettem észre, hogy a sokféleségben vagyok jól. Már nagyon hiányzott az írás, isteni volt, hogy végre megint írhattam egy interjút. Van, amikor hiányzik az egyéni kliens. Van, amikor az előadás vagy a workshop. De nem tudnék minden nap előadást tartani, nem tudnék minden nap írni, én a sokféleségben vagyok jó. Nekem ugyanúgy kell a dinamika a tevékenységeimben, melyeknek egyébként ugyanaz a gyökere: kíváncsi ember vagyok. Tehát ha az a kérdés, hogy Nóra, ha mostantól csak előadhatna, azt a szerződést aláírná-e, attól ódzkodnék, mert az egyféleségtől kiégek. Azon igyekszem, hogy legyen egy kis talkshow, előadásocska, workshop, egyéni kliens, írás – tulajdonképpen ha ez az öt így gomolyog, akkor a homeosztázisom rendben van.
Van-e valami, amit máshogy csinálna a karrierjében?
Persze. De már nem számít, sírtam én eleget. Megsirattam azt, amit másképp kellett volna, vagy lehetett volna csinálni. De utólag kiderült, hogy a rossz döntésekben váltam azzá, aki vagyok. Hogyha a karrieremnek a televíziózást tekintjük, és én ott mindig a topon lettem volna, ki lennék ma? Mi lenne magamról a definícióm? A nagy csendekben derült ki, hogy én tudok írni. A nagy csendekben derült ki, hogy tudok tanítani. Hogy tudok egy csomó mindent. Mert elkezdtem és kiderült, hogy tudom. De ha mindig csinálhattam volna a tévét, akkor hogy derült volna ki?
Mit fog csinálni Szily Nóra 10 év múlva?
Abban bízom, hogy még sokáig vihetem el másoknak a gondolataimat és inspirálhatom őket. Szeretnék sokat olvasni, gondolkodni, talán többet utazni, mint amit megtehettem. És érezni a hasznosságot. Bízom benne, hogy ebben a kor nem korlát. Nyilván változik az ember porhüvelye, de talán ugyanúgy meglesz a mély hangom, ugyanúgy lesz a tekintetemnek valami vonzása mások számára. Még sok-sok-sok gondolatot meg kérdést szeretnék gyűjtögetni, és remélem, hogy kíváncsiak lesznek rám.
Üdvözöllek!
A nevem Bolya Imre, a Karizma c. könyv szerzője és a Karizmatikus Előadó Tréningek alapítója és vezető trénere vagyok. Azt vallom, hogy senki sem születik karizmatikus előadónak, de megfelelő gyakorlással Te is azzá válhatsz.
Ebben a fejlődésben támogatlak a képzéseimmel, a cikkeimmel és a könyvemmel. Hiszem azt, hogy ha tanulunk valamit, akkor tanuljunk a legjobbaktól, ne érjük be kevesebbel. Ezért szerepelnek a Karizmában a leginspirálóbb magyar előadók eddig sehol fel nem fedett előadói stratégiái.
Inspiráló olvasást kívánok a könyvhöz!
Copyright © 2021, karizma.hu
